Prológus...

Vér…

Az első dolog, amire emlékszem a kezemen csordogáló vér. Vörös volt, mint a rózsa, félelmetesebb, mint egy horror film. Szenvedélyesebb, mint egy nyár esti csók… és ott volt ő.

Megfogta a kezem emiatt az övé is bíbor színben pompázott. Hallottam a szívem mindenegyes dobbanását mely minden másodperc elteltével gyorsabban vert. Képeket láttam magam előtt idegen emberekről. Az elhomályosult látásom kitisztult így már láthattam megmentőmet, vagyis azt hiszem megmentett. Miután felköhögtem egy kis vért a szemébe néztem és csak két szócskát tudtam kibökni.

„Mi történt?”

A válaszát nem értettem, mert csöngött a fülem. Szédültem és nem éreztem a lábaimat. Tehetetlen voltam és gyönge. Körbenéztem és egy halom ember figyelte mindenegyes mozdulatomat. Csak pár szócskát tudtam elkapni az elhangzott susmorgásból. Nem biztos, hogy susogás volt, mert nyüzsgött a körülöttem lévő levegő. „Ő az?” Meg „Nem lehetett ő!” Valakik sírtak, én pedig értetlen tekintettel bambultam rájuk. Azt hiszem a halálomon voltam. Vajon milyen életet élhettem? Nem emlékszem… Volt barátom és szüleim? Ugye nem voltam árva? Mond, hogy volt testvérem vagy nem? Szép életet éltem? Mit csináltak velem? Kérdések tömkelege fordult meg addig a fejemben, amíg a szemébe nem néztem. A tekintete eltűntetett minden gondolatot minden kérdést, amit feltettem magamban. Csak nézett az íriszeivel rám… Aki véres volt és fáradt… Rám figyelt, senki másra… Csak rám!